A Kiscsikó csoport napjai... December


  Nagyon vártuk a Mikulást. Zsákot, csizmát festettünk, díszítettünk, s közben néhány gyermek Mikulásnak öltözve hajtotta a rénszarvasokat.




Végre elérkezett a nagy nap. Izgalommal várták a Mikulást...


...aki meg is érkezett.




Verselés és éneklés után volt aki félősen, volt aki bátrabban vette át a csomagot.


Természetesen a kicsi kezek egyből kutakodni kezdtek.
 


 A Mikulás megígérte, hogy jövőre ismét eljön, majd elbúcsúzott.



Szomorúan  integettünk neki.



Épp hogy elment a Mikulás, elkezdtünk  a Karácsonyra készülődni. Szalvétatartót díszítettünk.


 Munka közben megérkeztek a Süni csoport angyalkái és meggyújtották a második gyertyát az Adventi koszorúnkon, majd hálánk jeléül díszt akasztottunk a közös karácsonyfára.


A készülődés közben szakítottunk időt a Bőröndös mese előadásra is.


 Néhány szülő segítségével mézeskalácsot sütöttünk. A gyerekek közül volt aki csendes szemlélő volt, de volt aki aktívan részt vett a munkában.



 Hópelyhekkel fenyőfát díszítettünk, amelyből aztán üdvözlőkártyát készítettünk.


 December 13.-án megérkeztek a Lucázók. A Csipet-csapat csoport idézte fel a régi szokást.


A műsor után átadták a Luca búzát, az időjárás naptárt...


 ...majd ajándékot kértek...

 ...és kaptak.


 A Lucázók után elültettük a búzát...


 ...és elhelyeztük az időjárást figyelő naptárt.


Megnéztük az ovisok táncműsorát és az óvónénik Karácsonyi mesejelenetét.



 Köszönjük a kedves előadást a Csipet-csapat és a Pillangó csoport táncosainak, valamint az óvoda dolgozóinak.

 Az előkészületekből már csak a nagytakarítás, a babák ünneplő ruhába öltöztetése és a karácsonyfa feldíszítése van hátra. Először a takarítást hajtottuk végre. Nagyon dolgoztak a szorgos kezecskék. Port töröltünk, játékot válogattunk, egyszóval gyönyörű rendet varázsoltunk.


 Takarítás után feldíszítettük a karácsonyfát...


 ....és ünneplőruhába öltöztettük a babákat.


 Amikor mindennel elkészültünk, megcsodáltuk a karácsonyfánkat.


 Nagy izgalommal vártuk Zsuzsa nénit, akit fájó szívvel búcsúztattunk el.


 Verset mondtuk és énekeltünk neki, aki ezt egy puszival köszönte meg mindenkinek



Átadtuk a virágkosarat, amelyben annyi szál rózsa volt, ahány gyerek búcsúzott tőle.


 Ha búcsúzás, akkor a koccintás sem maradhat el. Gyerekpezsgővel koccintottunk.

  Ezután a gyerekek a mosdóba mentek és mire visszajöttek, terített asztal várta őket.


Volt nagy csodálkozás, hogy, az ajándékok is a fa alá kerültek.

  Egyből elkezdődött a kicsomagolás és a játék.


 Köszönjük Zsuzsa néni a sok boldog évet, amit velünk töltöttél. Kívánjuk, hogy a nyugdíjas éveidben is maradj ilyen aktív, egészséges és jókedvű!


Köszönjük a szülőknek az elmúlt időszakban való aktív közreműködést.

Békés Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván mindenkinek a Kiscsikó csoport



 Pillanatképek a csoport életéből játék közben.