A Kiscsikó csoport napjai....2015. január

Két hét pihenő után ismét megkezdtük az óvodai életet. Sajnos az első napokat azzal töltöttük, hogy átismételtük a szabályokat, amelyeket elfelejtettek a gyerekek. 
Beszélgettünk továbbá az otthon töltött időről, a karácsonyi ajándékokról, a szilveszteri mulatozásról.


Az új év kezdete lévén elkezdtünk foglalkozni az év körrel. Babás és óvódás fotókat nézegetve megállapítottuk, hogy sokat változtunk az évek alatt. Feladatként a nagyoknak időrendi sorrendbe kellett állítani a kivágott képeket.


 Megbeszéltük, hogy nem csak az embereken látszik az idő múlása, hanem a természeten is. Közös munkával egy évszak táblát készítettünk.



Miután a közös munka már nagyon jól ment, hozzákezdtünk az önálló évszaktábla készítéséhez.


Miután az évszakokat alaposan megismertük, rátértünk a télre. Két gyereket beöltöztettünk téli illetve nyári ruhába és megbeszéltük mi a kettő között a különbség. 



A hideg -meleg érzékeléséhez igénybe vettük a radiátort. Egyszerre kellett a gyerekeknek megfogni a hideg illetve a meleg radiátort, majd azzal a kezükkel amelyikkel a meleget érezték, meg kellett szorítaniuk az én kezemet. A nagyoknak annyival nehezebb volt a feladatuk, hogy nekik meg kellett azt is mondani, hogy a jobb vagy a bal kezükkel érezték.


Télen nélkülözhetetlen a sál, sapka, kesztyű. Igaz, hogy az időjárás ismét vicceskedik, de mi nekiláttunk a festésnek.



Pulóverre is szükség van, így azt is festettünk és gombokkal díszítettük.



Ha már hó nincs, legalább képen nézegessünk hóembert. A nagyok ecsettel festettek, a kisebbek dugónyomattal készítették el.



 Témánk volt ebben a hónapban az emberek és a víz kapcsolata , a takarékos vízhasználat. Megbeszéltük, hogy a víz,   a hó-illetve -eső   formájában beszivárog a Földbe, ott a sok agyag, kavics rétegen keresztül megtisztul és szivattyú segítségével kerül a csapba, ahonnan aztán a poharunkba. Kísérlet során "készítettünk" piszkos vizet és beszélgettünk arról is, hogy ezt senki sem inná meg. Ha nem vigyázunk a természetre, akkor sajnos az ivóvizünk is így beszennyeződik.


Mi az óvodában úgy vigyázunk a vízre, hogy nem folyatjuk feleslegesen a csapból és az ebéd után a megmaradt vizet összegyűjtjük és újra használjuk.



 Azt, hogy az embernek mennyire szüksége van a vízre, úgy állapítottuk meg, hogy az aszalt mazsolát megtapogattuk, majd beletettük a vízbe egy pár napra. Amikor megszívta magát, ismét megtapogattuk és megbeszéltük a változást.


Mivel az ivóvízhez nagy köze van az esőnek, esernyőt festettünk, esőcseppeket "gyártottunk" ujjfestéssel és felhőket ragasztottunk gyűrt krepp-papírból.


Még mindig a "vizes" témánál maradva egy igazán izgalmas hét állt mögöttünk.
Először is ellátogattunk a közeli halas boltba, ahol egyrészt megnéztük a halak vízalatti életét, másrészt megvásároltuk a hiányzó dolgokat az akváriumunk létrehozásához.

Hosszas átbeszélés után hozzákezdtünk az akvárium építéshez.


Nagyon aranyosak voltak a gyerekek, mert a horgászós játékot tovább fejlesztették. A kifogott halakat "megfőzték" és pikniket rendeztek.


A további napokban halat készítettünk minden formában! A nagyobbak színeztek és ragasztottak.


A kicsik ragasztás helyett ujjpettyezéssel dolgoztak.


A festés sem maradhatott el.


Hogy egy kicsit mozogjunk is, táncoltunk kör-játékoztunk, énekeltünk.


A torna elmaradhatatlan része a hétnek.


Amit már tudunk

Új évi köszöntő

Ez új esztendőbe
Bújj a kemencébe
Szedd ki a pogácsát
Rúgd ki az oldalát
Boldog új évet jó barát!

Szép Ernő: Hó

Ó, de szép,
Ó, de jó,
Leesett
Nézd, a hó!
Hull a házra, hull a fára,
A lámpára, a járdára,
Mint az álom, oly csuda
Fehér lett Pest és Buda. 
Ó, de szép,
Ó, de jó,
Gyúródik
Hógolyó.
Fiúk, lányok meg nem állják,
Egymást vígan hajigálják,
Olyan harc ez gyerekek,
Amit én is szeretek.

Egy kis malac... gyermekdal

Egy kis malac, röf- röf- röf,
Trombitálgat, töf- töf- töf,
Trombitája víg ormánya ,
földet túrja, döf- döf- döf.

Jön az öreg, meglátja,
Örvendezve kiáltja:
Rajta fiam, röf- röf- röf- röf
Apád is így csinálja!

Most már együtt zenélnek,
Kukoricán megélnek,
Töf-töf-töf-töf, röf-röf-röf-röf,
Ezek ám a legények!

Ess eső

Ess eső ess, 
holnap délig ess, 
hulj a rétre, a vetésre,
ess eső ess.


Esik az eső...

Esik az eső, hajlik a vessző,
haragszik a katona, mert megázik a lova.
Ne haragudj katona! Majd kisüt a napocska,
megszárad a lovacska.

Pillanatképek


Gyerekszáj
A téli csapadékformákról beszéltünk és igyekeztem rátérni arra, hogy az időjárás mennyire megtréfált bennünket és hó helyett az eső esett.
Óvónő: Honnan tudjuk, hogy tél van?
Gyerekek: Hideg van..., jól fel kell öltözni...., nem melegít a Nap..., be kell gyújtani..., esik a hó.
Óvónő: Igen, télen a hónak kellene esni, de az időjárás nagyon vicces kedvében van. Mi esett reggel?
Gyerekek: Hó!!
Óvónő: Hó? Ne vicceljetek. Én reggel esernyővel jöttem, hogy ne ázzak meg.
Hanna: Én meg autóval.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése